A böjt megtörésének ünnepe, ez Eid-Al-Fitr, az iszlám világban meghatározó nap, ugyanis a ramadán végét jelenti, amely a Ramadánt követő Savvál hónap első három napjára esik. Ezen a napon nagy lakomákat rendeznek minden muzulmán országban – a háromnapos ünnep 2016-ban július 5-én kezdődik.

A böjt megtörésének ünnepét twitter bejegyzésben is bejelentik.
Az iszlám holdnaptár szerint akkor végződik a ramadán, amikor a Hold teljesen eltűnik. Erre külön bizottság működik, mely a modern korban minden létező csatornán bejelenti, mikor is kezdődik az egyik legfontosabb ünnep.
Amikor ez megtörténik, elkezdődik a böjt megtörésének ünnepe, melynek jellegzetessége az ünnepi khutba (szentbeszéd, mint pénteken), az ima előtt 7 takbír (Allahu akbar), és a közös étkezések (gyakran a mecsetekben tálalják fel az ételt). Ez az ünnep az áldozati ünneppel együtt a muszlimok számára olyan jelentőségű, mint a keresztényeknek a húsvét és a karácsony. Ahogy a ramadán alatt is, az Eid alatt is nagyon fontos az adakozás, az ún. zakat.
De nemcsak a vallásról szól az ünnep, ilyenkor kezdődnek a nagy nyári fesztiválok, rengeteg program várja a családokat és kifejezetten a gyerekekre is gondolnak, a Marinán, az Emirates Mall-ban és minden nagyobb bevásárlóközpontban érdemes ilyenkor érdeklődni, nyitott szemmel járni.
Sand X - homokszánnal a sivatagban
Sivatagi túra
Buggyval/quaddal a sivatagban
Terepjárós barangolás Liwában (8 nap)
még több hamarosan...